2014. február 18., kedd

Furmint, Champagne, libarillette - A szombathelyi Cuvée Borbárban jártunk

Szerintem a legjobb dolog, ami történhetett velünk Szombathelyen: egy borbár és vinotéka. Pontosabban annak meglátogatása. Korábban már kicsit sóvárogtam az után, hogy legyen ennek a városnak végre egy tisztességes borszaküzlete, és egy hónapja tádáá, meg is nyitott, na de nem ám csak úgy önmagában, hanem egy takaros, trendi, otthonos kis borbárral kerek egésszé összesimulva. Szóval szombat is volt, poharazgatásra is vágytunk, mellé némi igényes "csipegetős-kenegetős" bendőbe valóra, és egy hangulatos helyre, lazulós háttérzenével, meg szép poharakkal, meg ahogy kell, úgyhogy a Cuvée Borszaküzlet & Bár felé vettük az irányt Szombathely belvárosába.

Tapasok poharazgatáshoz
Fotók: Wawrzsák László
Belépve azonnal elfogott minket az a fajta bárhangulat, amikor semmi másra nem vágyunk, mint egy jól behűtött, csontszáraz Champagne-ra, aztán egy lendületes fehérborra, aztán egy hömpölygő vörösre, aztán meg a végén jól összetejhabozni huncutul a szánk szélét egy Latte Macchiato-val. Mindeközben meg sonkákat, sajtokat, caprigyümölcsöt, olívákat majszolgatni, vagy frissen sült kenyérrel tökmag-, szőlő- vagy extraszűz olajakat tunkolgatni. És csak úgy lenni. Élni. Megélni.

No, hát ezt mind lehet a Cuvée-ben. Meg lehet pohárral mászkálni, vinotékában nézelődni, aztán kérni egy pohár Champagne-t is akár, szóval csak úgy spontán, természetesen ismerkedni a borokkal, pezsgőkkel. Kipróbáltuk. Jól működik. Már csak azért is, mert az enteriőrt – ahogy azt később megtudtuk - az a Varga Zita belsőépítész tervezete, aki már több vendéglátó teret is megálmodott (például a budapesti Momo Kávézó, vagy a szintén budapesti Sunny Lounge). A szombathelyi Cuvée is nagyon "Zitás": fiatalos, vagány, egyszerre letisztult, és mégis olyan apró részletekkel teli hely, ahol egyfolytában jár a szem, és valahogy egyre csak azt érezzük, hogy na, még akkor maradjunk csak egy kicsit, mert jó. Maradtunk is...

Laki Balázs üzletvezetővel "szakmáztunk" 

Miközben felfedezgettük a helyet, szóba elegyedtünk Laki Balázs üzletvezetővel, akivel nagyon gyorsan a borok körül találja magát az ember, és akiről az is kiderült, hogy figyelemmel kíséri egy ideje a blog történéseit. Úgyhogy az estét már közösen, borokról és tervekről beszélgetve folytattuk tovább, szóval nem maradt el a „szakmázás” sem.

Persze azonnal a nyitott palackok, és poharazgatható borok kínálatát kezdtük tanulmányozni, amely egyébként havonta változik majd. A borlap igazodik az évszakokhoz is, így hamarosan - hiszen a kertek alatt szaladgál már a tavasz és a nyár - bekacagnak majd nagyobb választékban a jól behűtött "bubis" tételek is, a habzó- és gyöngyözőborok, valamint a pezsgők.

A "bubis" szekció

De most még február van, és ha február, akkor furmint! A Cuvée is csatlakozott ugyanis a Vinoportos mozgalomhoz, a Furmint Februárhoz, így ebben a hónapban egy külön "Furmintos" borlapról is választhatunk poharazgatni valót. Mi is ezt tettük, így Somló és Tokaj Furmint-arcaival ismerkedtünk, benne olyan remek tételekkel, mint a Kreinbacher Öreg Tőkék Bora, az Oremus Mandolás, a Gizella Medve Furmint, vagy a Balassa Nyulászó. Egy Furmint pezsgő is szerepel a sorban Garamváriéktól, érdemes tehát végigmazsolázni pohárral a kézben a februári "különkiadású" választékot is.

Oremus Furmint és libarillette - Remek páros!
Az éppen aktuális borlap egyébként kellőképpen "utaztatós", azaz szépen körbejárja a borvidékeket. Somló, Badacsony, Eger, Tokaj, Villány, Szekszárd, Pannonhalma, és még sorolhatnám, benne egy helyi "erővel", a vaskeresztesi Mittl Merlot-val, vagy olyan tételekkel is, mint például a Bollinger Special Cuvée Champagne. Ez utóbbit is kérhetjük pohárral, hiszen a borbár mindenre felkészült: a Tower Le Verre de Vin névre hallgató rendszerrel simán visszazárják mind a pezsgős, mind a boros palackokat úgy, hogy nem vesznek el sem a bubik, sem a zamatok a megnyitott tételeknél.

Persze ha borozgatás, poharazgatás, akkor előbb-utóbb vágyik az ember lánya valami étekre is. Jómagam hatalmas rillette-rajongó lévén már akkor szemet csillantottam, amikor megláttam az üzletben a "libarillette" felirítú táblácskát. Hát még amikor meg is kaptam egy csavaros tetejű üvegecskében, picinyke savanyú uborkák, és frissen sült, ropogós héjú kenyér kíséretében.

Érkezik a Furmint...
És ha liba, legyen kövér - gondoltuk, így bevállaltunk egy kétszemélyes Cuvée-tálat is, rajta a borbár falnivaló kínálatával: pármai, serrano, és mangalica sonkával, füstölt karajjal, chorizo kolbásszal, olasz sajtokkal, úgymint az édeskés és sókristályos Grana Padano-val, vagy a krémes, pikáns Taleggio-val. És akkor a tapasokról még szó sem esett: olívaválogatás, szárított paradicsom, caprigyümölcs, balzsamecetes hagyma vigyorog a kínálatban, és frissen sült magvas, vagy akár hajdinás kenyérrel is tunkolhatjuk a különböző olajakat.

Mivel egyszerűen más nem fért belém, a kínálat többi részével már csak szemezgettem, illetve elraktároztam memóriában későbbre. Nyári "beugrósnak", gyerkőcöknek, vagy jogsi kímélő fogyasztásra a házi fűszeres szörpöket, úgymint a bazsalikomos bodzát, a gyömbéres málnát, vagy a mentás szamócát, pénteki munka utáni lazításnak, hétlezárásnak-hétvégekezdésnek a Prosecco-bodzaszirup-szóda-mentalevél-lime kombó koktélt, és persze a gyönyörű Champagne-okat.

... és a rillette!

Egyébként, ha valakinek mégsem sikerülne a borlapról választani poharazgatni valót, megteheti a vinotéka polcain található tételekből is. Az innen választott borok helyben való fogyasztása is lehetséges ugyanis, úgynevezett dugódíj felszámítása ellenében.

Fal, Laposából
És ha már szóba került a vinotéka, természetesen oda is bekukkantottunk. A jópofa, most divatos raklap-polcos, krétatáblás, degorzsáló állványos dizájnú helyiségben elég gazdag merítést kaphatunk a hazai borvidékekből, de akkor sem jönnek zavarba, ha portóit, vagy egy jó kis olasz Chiantit, francia Pouilly Fumé-t, vagy Chablis-t szeretnénk kóstolni/vásárolni, és a Champagne-ok között is szemezgethetünk. 

Ja, és tavasszal már terasz is lesz, úgyhogy egy jól behűtött prosecco mellett lehet majd gyűjteni a D vitamint, fogni a kedves kezét, nézegetni a tavasz előre haladtával egyre rövidülő szoknyájú lányokat, és/vagy a laza napszemüveges fiúkat (a megfelelő rész aláhúzandó). Érdemes tehát figyelemmel kísérni a Cuvée pezsgő(s és boros) életét. Mi is ezt tesszük majd.

Hol? - Cuvée Borszaküzlet & Bár, Szombathely, Fő tér 24. Uránia Üzletház


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...